Manapság nagyon felkapott lett a „dokumentarista esküvőfotózás” kifejezés használata a fotósok körében, de csak nagyon kevesen értik, hogy mit is jelent igazából: a dokumentarizmus egy szemlélet, amelynek végig kell vezetnie az egész napon, nem pedig egy-két elkapott pillanat megörökítése.
Sok fotós tévesen azt gondolja, hogy ha a klasszikus esküvői fotók között néha sikerül irányítatlan pillanatot elcsípni, az már riport. Viszont a zsurnalizmus nem abban merül ki, hogy az 500 átadott kép között van kettő, ami egy véletlenül elkapott erős érzelemkitörést ábrázol kompozíció nélkül. A riportszerű megközelítésnek az a lényege, hogy a fotográfus sajátos látásmódja segítségével és tudatos helyezkedéssel teljesen más szemszögből képes a különböző szituációkat bemutatni, amitől a képek nemcsak egyszerűen leírják az adott eseményt, hanem betekintést nyújtanak a tényleges történésekbe.
Az igazi dokumentarista esküvőfotósok feltűnés nélkül dolgoznak – szinte láthatatlanok –, ez teszi lehetővé számukra az őszinte pillanatok rögzítését anélkül, hogy beleavatkoznának a jelenetbe. Az újságíróként dolgozó fotóriporterektől is azt várják el az olvasók, hogy megfigyeljék és rögzítsék az eseményeket, amint azok kibontakoznak, bármiféle beavatkozás vagy hamisítás nélkül. Ezt a szemléletet építették be később az esküvőfotózásba is, azzal a különbséggel, hogy a nyers stílust kissé visszafogták a téma kedvéért. Nem egy fegyveres ütközetet kell megörökíteni, ahol a veszély sokszor felülírja a kompozíciós szabályokat; esküvő esetén elvárás az, hogy a fotók tudatosan készüljenek, ügyelve az esztétikumra. Nem „ez most így sikerült” érzést kell kelteniük, hanem a nagy nap vizuális narratívájaként kell működniük: a dokumentarista fotográfia nem más, mint történetmesélés képekkel.
Miben különbözik a hagyományos esküvőfotózástól?
A régi idők esküvői képeinek van egy közös vonása: mindegyiket 35 vagy 120 mm-es filmre készítették. A filmre fotózás a legnagyobb hátránya az, hogy az eredményt nem látjuk azonnal. A fotós feladata volt, hogy a megfelelő pillanatban néhány másodpercre megállítsa az eseményeket (aláírásnál felnézni, kivonuláskor egy előre meghatározott pontnál megállni stb.) azért, hogy biztosan technikailag jó fénykép készüljön.
A hagyományos esküvői fotózás ezt a szokást viszi tovább a digitális korszakban is: előnyben részesíti a beállított képeket minden szituációban, kevesebb teret hagyva az őszinte pillanatoknak. A fotós irányít mindent, rengeteg pózoltatást, eszközt és mesterséges megvilágítást használva. Kevésbé számít a kreativitás, a képek minőségét általában a technikai kifinomultság alapján értékelik: beleértve az élességet, a helyes expozíciót és a tökéletes megvilágítást. Az eredmény gyakran „magazin stílusú” fotósorozat, amely sok szempontból egy szokványos műtermi fotózásnak felel meg.
Tradicionális esküvőfotózás esetén az előtér ötletes és szándékos használata nagyon ritka, a képek gyakran középre komponáltak és sterilek. A legtöbb klasszikus stílusú fénykép azonnal felismerhető, mivel sok póz egyhangú és merev: általában frontálisak, az alanyok egyenesen a kamerába vagy oldalra néznek. A fotózás folyamatára sok iránymutatás és megtervezett jelenet jellemző: jó szakember esetén a fényképek technikailag tökéletesek lesznek, de ennek az az ára, hogy a fotós végig kontrollálja az egész eseményt.
Portrék esetében sem a klasszikus pózok jellemzőek, inkább lifestyle jellegű képekre törekednek.
Az dokumentarista esküvőfotózás nem ezt a klasszikus megközelítést alkalmazza a nagy napra. Sőt, az eddigi normákat teljesen a fejük tetejére állítja: ahelyett, hogy a fényképész segítene irányítani az esküvő napját, inkább hagyja, hogy a dolgok természetesen történjenek. Ez lehetővé teszi, hogy a pár minden idejét a családjával és a barátaival töltse el, ne pedig egész nap a fotóssal konzultáljon pózolásról, vagy épp iránymutatást várjon a teendőkkel kapcsolatban.
Egy jó dokumentarista esküvőfotós az összes esemény idealizálása helyett igyekszik megragadni az őszinte és valódi pillanatokat. A portréknál sem erőlteti a kötött pózokat, csak tanácsokat ad; inkább mozdulatok (simogatás, ölelés, séta stb.) és a pár egymással való természetes interakciója alapján alakítja a fotózás folyamatát. A nap folyamán nem a tökéletességet keresi, hanem az érzelmeket, de ez nem azt jelenti, hogy direkt előnytelen képeket készít. A fotózsurnalizmusnak nem a meghökkentés a lényege, nem feltétlenül Fearless Awards díjas fotókat kell elvárni mindenkitől, az már egy teljesen más kategória. Ahhoz, hogy efféle fotók spontán születhessenek, nem elég a fotográfus ügyessége, egy rendkívül laza és fesztelen násznép nélkül szinte lehetetlen ilyen pillanatokat elkapni.
Kiknek való ez a műfaj?
A legfontosabb dolog talán azt tisztázni, hogy egy dokumentarista stílusú esküvői album nem úgy fog kinézni, mint egy Pinterest gyűjtemény. Inkább visszafogott, stílusos, de nem túlszerkesztett képi világra számíthatunk. Aki az esküvőjét egy filmbe illő tündérmeseként képzeli el, az nagy valószínűséggel csalódna. Egy jó riporter nem a szokványos idealizált képeket készíti el, azoknak való ez a stílus, akik nem félnek látni a valóságot: a bakikat, a tökéletlenséget és az igazi érzelmeket. Sokszor teljesen kiszámíthatatlan, hogy „kötelezőkön” kívül milyen fényképek készülnek, de az garantált, hogy egyedi lesz minden egyes átadott anyag.
Az, hogy nem pózoltatja valaki végig a napot, azoknak is nagy megkönnyebbülés, akik nem szeretik, ha fotózzák őket. Egy lopakodó fotóst egyszerűbb „elfelejteni”, a pár és a násznép is könnyebben elfogadja, ha nem villog valaki egész nap egy vakuval az arcukba. A hangulat is oldottabb lesz, sőt, így könnyebb meghitt pillanatokat elkapni, hiszen az emberek sokkal természetesebben viselkednek, ha nem érzik azt a nyomást, hogy valaki folyamatosan figyeli őket.
Miről ismerhető fel egy valódi riporter?
Az egyik legszembetűnőbb dolog talán az, hogy a portfólió nem egy gyűjtőalbum a legjobbnak ítélt képekből. Mivel a cél mindig egy egyedi storybook létrehozása, így a dokumentarista felfogású esküvőfotósok weboldalán teljes esküvőt bemutató anyagokat találunk. Csak valódi esküvőket mutatnak be, nem kábítják az ügyfeleket styled shootokon és worshopokon készült megrendezett fényképekkel.
Felszerelésben is teljesen eltérhet egy hagyományos fotóstól, hiszen a diszkréció az egyik legfontosabb erénye, ami egy hatalmas, feltűnő és rendkívül hangos DSLR géppel nem lenne kivitelezhető. Erre a munkára ideálisak modern, tükörnélküli profi fényképezőgépek, amelyek képesek hangos csattogás nélkül – akár teljesen hangtalanul- képeket készíteni. Egy riporter szeret közel menni a témához, de a környezet is nagy hangsúlyt kap a felvételek többségén, ezért előszeretettel használnak széleslátószögű objektíveket. Azokból is a fix látószögű, fényerős változatokat, hiszen a vaku nélküli fotózáshoz elengedhetetlen a jó minőségű optika.
A legtöbb dokumentarista fotós előnyben részesíti a fekete-fehér képeket, hiszen a szín nélküli világ segít kiemelni az érzelmeket. Vannak, akik komplett esküvői anyagot adnak szinte csak fekete-fehér képekkel. A jó monokróm fotó titka az, hogy legyen egy elég erős mondanivaló, amit még jobban ki tud emelni a megfelelő fény-árnyék kontraszt.
A lényeg, hogy finom, elegáns és visszafogott utómunka várható egy ilyen stílusú szakembertől, nem pedig rikító, fals színek és indokolatlan effektek. Nincs durva retus, porcelán bőr és 10 kg mínusz. A kulcsszó mindig a természetesség és a hitelesség.