Stílusunk: filmes hatás és zsurnalizmus az esküvőfotózásban

A fotózási stílusunk rendkívül összetett, nehéz minden apró jellemzőjét leírni és elmagyarázni. Ebben a bejegyzésben megpróbáljuk elmesélni, hogy mi az, amit mi láttatni akarunk a fotóinkkal, illetve röviden bemutatjuk az utómunkát, hiszen az is szerves része sajátos szemléletünknek.

Nem véletlenül olvasható ennyi szöveg a weboldalon: azért van, mert szeretnénk elkerülni a félreértéseket. Mi nem azok a fotósok vagyunk, akik szerint az esküvői portré attól lesz kreatív, hogy tenyéren hordozós, faölelgetős, porcelánbabára retusált képek készülnek a párokról. Amikor létrehoztuk a saját vállalkozásunkat (korábban Locsmandisz Fotó néven), akkor tudtuk, hogy nem akarunk beállni ebbe a sorba: egyéni látásmódunk van, így dolgozunk, ezt szeretjük csinálni. Természetesen a kéréseket bizonyos keretekig teljesítjük, de a fotósnál a stílus ugyanúgy a “csomag” része, nem érdemes – és nem is nagyon lehet – változtatni rajta. Annak mindig örülünk, ha valaki időt szán rá és elolvassa a Rólunk vagy éppen az Esküvőfotózas aloldalt, hiszen a képek mellett az a pár sor is sokat elárul a munkánkról.

D&G esküvő Őrimagyarósd

Fotózsurnalizmus

Sok esküvőfotós úgy biztosítja be magát, hogy bizonyos eseményeknél előre megbeszéli a párokkal, hogy mi történjen: a templomi kivonulásnál álljanak meg néhány másodpercre a megbeszélt helyen, aláírásnál nézzenek fel egy pillanatra és hasonló dolgok. A zsurnalizmus azt a felfogást jelenti, hogy nem avatkozunk bele a történésekbe. Nem rendezünk meg előre semmit – csak tanácsokat adunk –, és amíg csak tehetjük, a helyszínen rendelkezésre álló fényeket használjuk. Ez rengeteg kihívással teli szituációt eredményez, de ez a szemlétet biztosítja a hitelességet.

Nem színtiszta dokumentálásról szól az egész, mindig keressük az érdekes beállításokat: tükröződést, sziluetteket, előteret, tökéletes szimmetriát és nem mindennapi nézőpontokat. Szándékosan emberek vagy tárgyak mögé bújva készítünk képeket, ezzel is próbálunk olyan hatást elérni, mintha egy résztvevő szemén keresztül látnánk újra mindent. Az elképzelés az, hogy a riport jellegű fotóknak egy kis csavart adjunk egy-egy szokatlan meglátás által, és közben olyan mozzanatokat örökítsünk meg, amiket sokan akkor észre sem vesznek. Nem idealizált, szabályos és steril képeket készítünk: néha az enyhe dőléstől, egy furcsa vágástól és az erős kompozíciótól lesz élettel teli és dinamikus egy fénykép.

Niki és Ádám esküvő Zalaegerszeg
Amikor az utcafotó és az esküvői fotózás keveredik: dinamikus kompozíció, ahol megjelenik a mozgás és a tekintetek a menyasszonyra összpontosulnak.

A portré képeknél a zsurnalizmus és a fine art keveredik egymással: nem szeretjük túlzottan irányítani a fotózást, ha lehet, próbáljuk kerülni az erőltetett, statikus pózokat. Ez persze sokszor nem egyszerű, mert a legtöbben zavarban vannak a kamera előtt, főleg akkor, ha egy idegen ember áll mögötte. Próbáljuk úgy felfogni azt a másfél órát, mintha egy randevút dokumentálnánk művészi módon. Egy-egy ölelés, kézfogás, csók, ami irányítás nélkül jön, sokkal őszintébb és értékesebb, mint azok a mű tekintetek és mesterkélt pózok, amiket a magazinokban látunk.

Utómunka

Az utómunka nemcsak a nemkívánatos dolgok eltüntetéséről szól, hanem az a folyamat, ami szükséges ahhoz, hogy a digitális fénykép sajátos karaktert kapjon. Az analóg gépek korszakában a fotók a használt film jellemzőitől lettek egyediek. Minden egyes filmtípus más-más színvilággal és szemcsézettséggel rendelkezik, sok más dolog mellett ez is hatással van az elkészült fényképek kinézetére. A mai digitális gépekkel sokkal egyszerűbb fotózni, viszont a szenzor által létrehozott képre úgy kell tekinteni, mint egy alapra, amivel dolgozni kell. Be lehet állítani tökéletesre minden értéket, de a nyers digitális kép önmagában elég unalmas tud lenni. Figyelünk arra, hogy az egész sorozatot úgy dolgozzuk fel, hogy az átadott több száz kép egységes színvilággal rendelkezzen és harmonizáljon egymással. Nem attól lesz érdekesebb vagy izgalmasabb egy album, hogy mindegyik fénykép teljesen eltérő színekben pompázik az erőteljes filterek hatására.

A&D esküvő Sopron-Balf

Első lépésként szakmai szemmel kiválogatjuk a nem túl előnyös vagy rosszul sikerült képeket, ezután a megmaradt fotók alap retust kapnak. Ez azt jelenti, hogy beállítjuk az expozíciót, a fehéregyensúlyt, kontrasztot és az egyéb alap értékeket. A kreatív portrék kicsit több figyelmet kapnak, a közeli képeken látszódhatnak kisebb bőrhibák, amiket elfedünk vagy eltávolítunk az esetlegesen nem oda illő elemekkel (utcai szemetes a háttérben, becsillanó bogarak stb.) együtt. Rengeteg dolgot képesek vagyunk korrigálni, de nem szeretjük túlzottan manipulálni a fotókat. Az előzetes korrekció után a fotók megkapják az egyedileg beállított filmszimulációs filtert, elkészülnek a fekete-fehér változatok és hamarosan átadásra kész is az album.

Miért mi választjuk ki az átadott képeket?

Azért, mert ez is a mi dolgunk. Semmit nem titkolunk, egyszerűen csak a válogatás is hozzá tartozik az összkép kialakításához. Látjuk, hogy a 3-4 egyforma fotó közül melyik a legelőnyösebb, melyik kép menthető és melyiken nem segít az utómunka sem. Oka volt annak, ha valamit nem válogattunk be: életlen, bemozdult, előnytelen, vagy túl sokszor ismétlődik. Az esküvőfotózás nagyrészt váratlan helyzetekből áll, ezért a tapasztalat és a rengeteg gyakorlás ellenére is sok kép landol a virtuális kukában. Van olyan pillanat, ami csak többszöri próbálkozásra lesz tökéletes: nekifutunk még egyszer ugyanarról a helyről, várunk a jobb körülményekre vagy a kompozíciót változtatjuk picit. Tudjuk, hogy sok fotós azt a rendszert vallja, hogy feltölti valahova az összes nyers fényképet, és a csomagban meghatározott mennyiséget a pár válogatja össze, a megadott darabszámon felüli képek feldolgozásáért pedig külön díjat számol fel. Mi árajánlat írásakor mindig meghatározunk egy minimum darabszámot, de általában másfél- vagy kétszeresét adjuk át ténylegesen. Tisztában vagyunk vele, hogy mi az, ami az adott összegbe belefér és az alapján mondunk árat: általában egy-egy eseményen mennyi képet készítünk, mekkora násznéppel kell számolni és mennyi időt kell ennek arányában a feldolgozásra szánni.

Helios 44m-4 vintage optikával készült fénykép: jobb oldalon a feldolgozott változat, amihez Kodak Portra 400 filmszimuláció adta az alapot.

Filmes hatás

Mindketten szeretjük az analóg fotózás és a filmes képek hangulatát, emiatt törekszünk arra, hogy digitális fotóink is tükrözzék ezt a világot. Nem stúdió minőségű, zajmentes fotókat készítünk, így ha szükséges, akkor extra szemcsézettséget is állítunk be a feldolgozásnál. Mivel általában csak a rendelkezésre álló fényekkel dolgozunk, az esti, lagzis fényképek alapból zajosak, ezért a nappali, szertartásos és portré képeket finoman hozzáigazítjuk. A másik, amitől a fotók megkapják a filmes kinézetet, az a különböző filmszimulációk alkalmazása.

Adobe Lightroom programhoz készítünk saját preseteket úgy, hogy azokat mindig az adott képek eredeti színvilágához alakítjuk. Fontos, hogy a természetes bőrtónust megőrizzük, és a ruhák eredeti színe köszönjön vissza: az ekrü színű ruha ne legyen fehér, de a fekete öltöny se változzon kékké. Többnyire saját beállításokat készítünk vagy ma is létező filmek és régi klasszikusok sablonjait alakítjuk át úgy, hogy ne legyen túl tolakodó a végeredmény. A filmszimulációkon kívül van egy másik dolog, ami fokozhatja a filmes hatást: a régi, analóg gépekhez készült vintage objektívek. Az általunk használt modern felszerelésre könnyedén adapterezhetők ezek az optikák, különleges rajzolatuk pedig még egyedibbé teszi a velük készült fényképeket. A manuális fókuszt a tükörnélküli gépekkel egyre egyszerűbb kezelni, ráadásul a fotózási élményhez is hozzáad.

Összességében ezek a tényezők határozzák meg a stílusunkat, azt a látásmódot, ahogy mi dokumentálunk egy esküvőt. Szeretjük ezt a műfajt, mert tele van kihívásokkal, a kötelező elemek ellenére ad egy olyan fokú művészi szabadságot, ami mindig izgalmassá teszi. Nem csupán kattintgatás, hiszen az esküvőfotózás testesíti meg talán legjobban a fényképezés igazi értelmét: az emlékek megőrzését.